Nem törődve a helyreigazításával, letöröltem a könnycseppeket az arcomról, kifésültem a hajam, felvettem egy topot, egy belebújós pulcsit, a country-feelingű csőnadrágomat, a bőrdzsekim, és egy csizmát - ami remélhetőleg - nem ázik át. Valahogy ezen a reggelen nem éreztem magam Meyernek. Ha Zoé véréből lennék - ahogy őfelsége fogalmazta - emelt fővel tartanám magamban az érzéseimet, és azt hinném, hogy ez jót tesz.
- Nem érzem magam Meyernek - rinyáltam el az - számomra - óriásinak tűnő gondomat.
- Kicsim, te Meyer vagy, akkor is, ha a kicsit érzékenyebb fajta. - nyugtatgatott anyu, ami nem igazán sikerült neki.
- Köszi, Anyu, remek tanács. Már várom a hatezer szendvicsemet, hol vannak? - lettem kicsit számon kérő, amilyen Zoé szokott lenni. Ez nem tetszik. Éjjel suttogott valamit a fülembe?
- Drágám, ma a boltban kell reggelit venned, mert nem volt időm szendvicseket készíteni neked, meg a kis barátaidnak - mosolygott rám barátságosan, majd a kezembe nyomta a pénzt.
- Jaj, a kis Elizabeth - jött piszkálódni jó apám is.
- Tudod, hogy utálom - mosolyogtam rá kelletlenül.
- Ezért mondtam, húsom - bökött oldalba, majd leintettem őket, és a vigyorgós Alexával, a könyvet olvasó Adammel, és... Ővele találtam szembe magamat.
- Ezért mondtam, húsom - bökött oldalba, majd leintettem őket, és a vigyorgós Alexával, a könyvet olvasó Adammel, és... Ővele találtam szembe magamat.
- Szi-sziasztok - dadogtam kissé félénken, miközben a földet pásztáztam.
Ekkor odalépett mellém David, és féloldalasan átölelt. Nem szólt semmit, csak ott volt. Velem.
- Hát... Akkor mi, tudjátok. Kicsit, lemaradunk, oké? - mosolygott rám Alexa.
Csak mosolyogva bólintottam, majd Felé intettem a fejemet.
- Mi lesz most? - rázott a hideg a gondolattól, hogy el fog menni.
- Nem tudom. Ameddig itt vagy, használjuk ki - mosolygott el halványan.
- Kihasználhattuk volna eddig is... - panaszkodtam, kissé célozgatva, hogy hamarabb is közölhette volna a dolgokat.
- A világ legtökéletesebb időpontjában tudtál meg mindent - suttogta a fülembe.
Inkább ráhagytam a dolgot, hiszen ő tudja, de hát mégis! Elvégre, ha közli, hogy érdeklődik irántam, én ezt viszonzom, és nem tanulok, csak rá gondolok... Na jó, talán igaza van.
Még szorosabban magához húzott, amire kérdőn néztem.
- A többiek is tudják már?
- Nem. Alexa teljesen kiborulna, hiszen Adammel a legjobb - civakodós - barátok. Bár Ad tudja, szerintem látszik is rajta, hogy igyekszik Alexával.
Jogosan mondta, ugyanis ahogy hátranéztem, láttam ahogy - hozzájuk képest - lefojtattak egy teljesen normális beszélgetést.
- Ne legyünk a többiekkel? Ez így olyan feltűnő, tudod.. - pirultam el.
- Az utolsó napjaimat New Heaven-ben veled szeretném eltölteni.
A gyomrom görcsbe rándult a boldogságtól, ugyanakkor a fájdalomtól is.
- Kérlek. Ne említsd. - intettem figyelmességre, mire egy csókot nyomott a homlokomra.
- Kérem Mrs. Meyert, hogy fáradjon ide, és számoljon be a hétvégéjéről. - hívott a táblához Mr. Andrew.
- Máris - mosolyodtam el halványan, majd szónoklatba kezdtem.
- A világ nekem adta a világ legszebb, ugyanakkor, legszomorúbb hétvégéjét - mosolyodtam Davidre.
- Kérem, fejtse ki bővebben, kíváncsivá tett - dörzsölte össze tenyereit a tanár.
- Kissé titokzatos maradnék, ha nem bánja - húztam fel a szemöldököm.
- Természetesen, hisz a maga élete, bocsásson meg, elszaladt velem a ló - mentegetőzött.
- Semmi probléma, Mr. Andrew. - azzal visszasétáltam a padomhoz, ami történetesen Dave mellett volt.
- Miért nem mondtad el? - suttogta.
- Miért mondtam volna el? - kérdeztem furán - Nem akarom, hogy a lányok ezért szekáljanak.
Ekkor mély levegőt vett, és nem értettem, hogy mire készül.
Felállt a padból, és elindult a tábla irányába.
- Khm - köhintett.
"Nem tudom mit tegyek" reakciómban inkább lehajtottam a fejem.
Amikor mindenki tapsolni kezdett, felnéztem.
A táblán ez állt:
- KATHERINE ELIZABETH MEYER, AZ ISKOLÁTOK VALÓSZÍNŰLEG LEGOKOSABB TANULÓJA...
NOS, Ő A BARÁTNŐM. ÉS AKÁRKI AKÁRMIT GONDOL, SZERETEM.
- Köszönöm megértéseteket! - bólintott, majd a port a tanár arcára irányította.
- Beírás lesz a vége ifjú úr. - intette jobb belátásra Davidet.
- Nekem aztán tök mindegy - mosolyodott el féloldalasra, majd leült mellém.
- Miért csináltad? - ért fülig a szám.
- Nem szerethetek egy Katherine nevű lányt? - nézett rám csodálkozva - Honnan veszed, hogy te vagy az?
- Sehonnan. Én Jake-t szeretem. - húztam meg a vállam.
- Ühüm, szóval Jake... - tette a szék háta mögé a kezét - Innentől minden oké, kedves...?
- Madison - intettem le, majd ahogy a csengő megszólalt, bájosan kislisszoltam a teremből.
- Madison - nevetett, ismételve az imént elhangozz lánynevet.
Egész hétvégén azon agyaltam, hogy hogyan kérdezhetném meg ezt a kínos dolgot... Sosem próbáltam erre rátérni, és különösebben nem is foglalkoztatott a téma. De ahogy otthon ült a kanapénkon, míg én ebédet készítettem, a dobozos Fantát iszogatva, és rám várva láttam, nem tudtam elképzelni, hogy ne térjek a dologra.
- David... Valamiről szeretnék veled beszélni - pirultam el.
- Akármiről - vont vállat mosolyogva.
- Hát... Tudod... Én... Nekem még sosem volt előtted barátom. - mondtam neki nehézkesen.
- Éééés? Tudom, hogy nem erre akarsz kilyukadni, ez nem nagy cucc.
Nagy levegőt vettem.
- Le tudod következtetni, hogyha nem volt fiúm, akkor még mit nem csináltam...? - hadartam az egészet.
Ekkor mosolyogni kezdett, majd a mosolyból elfojtott nevetés. A végén már nem bírta visszatartani, és kiszakadt belőle.
- Csönd már Katherine Elizatbeth Meyer! Ha már idehozod a sznob pasikádat, akkor halkabban, mert nem hallom a Pletykafészkeket! - ordított a húgom, mintha ő lenne a ház ura.
- David volt - mondtam unott fejjel, az illetőt bámulva.
- Mi ilyen vicces? - néztem még mindig, csodálkozva.
- Kate, engem nem érdekel, hogy még nem... Eddig se érdekelt, és sose törtem ezen a fejem. Ha te nem, akkor nem. Elvégre 18 éves leszel, a mai világban tökre így kéne működnie. - nyugtatott meg, amitől tényleg egy óriási kő esett le a szívemről.
- Akkor nem haragszol? - kezdtem - az ő hatására - lenyugodni.
- Miért haragudnék rád azért, mert "sértetlen" vagy? - nézett rám érdekesen, de mégis elmosolyodva.
- De el fogsz menni - gondoltam végig - És.. Én itt leszek egyedül, te pedig gyönyörű.... - lepisszegett.
- Nem érdekelnek a gyönyörű lányok. Én téged választottalak, Kate.
Ekkor megöleltem, és a tévéhez fordulva néztük tovább a kedvenc horrorfilmjét, mivel megígértem neki, hogy azt nézünk amit akar.
Anyu és apu is betorpant az ajtón, mire én apu felé futottam, és a nyakába ugrottam.
- Szia kicsim, apropó! Nagyom? - mondta az elején boldogan, majd mikor a nappalira pillantott, meglátta Őt.
- Ő a barátod? - suttogta, úgy, hogy csak én halljam.
Hála az égnek. Nem kezdte el cikizni. Bár felesleges lett volna, Daven nem lehet mit cikizni.
- Szia anyu - mosolyodtam rá.
- Szia kincsem. Hát ő ki? Valamilyen kis barátod? - nézett csodálkozva, gondolván, ő afféle barátom, mint Ad.
- Hát, ami azt illeti. Ő itt David Hakken - mutattam felé.
- Jaj, te vagy a kis Adamunk testvére? - mosolyodott el anyu - Katy még nem is beszélt rólad - lángolt a szeme.
- Igen, Mrs. Meyer. David vagyok, és én azt hiszem nem olyan okból vagyok itt, amilyenből Adam szokott - célzott.
- Aha. Értem. Gondolom, valami iskolai feladathoz kellesz te. - mondta "megértően" anya, mire apu is helyeslően bólogatott.
- Vagy várj! Lehet, hogy mostantól te leszel az új szomszédunk? Most láttam kilakoltatni a régi vég rongyot. - nevetett a saját viccén apu - De lehet, hogy a környék új pizzafutára vagy? - húzta tovább - nevetve - az idegeimet.
Éppen ekkor sétált le Zoé, aki szokása szerint, szeret beleszólni mindenbe.
- Anya, apa, ő itt David Hakken. Katy barátja. Nem, nem a barátja. A pasija. A sznob pasija - intette le a dolgot, majd rajtam kuncogva felballagott a szobájába.
Zoe Elena Meyer, ez még fájni fog neked!
Azonban legelőször a szüleim értetlen arckifejezéseivel kellett megbirkóznom...
- A világ legtökéletesebb időpontjában tudtál meg mindent - suttogta a fülembe.
Inkább ráhagytam a dolgot, hiszen ő tudja, de hát mégis! Elvégre, ha közli, hogy érdeklődik irántam, én ezt viszonzom, és nem tanulok, csak rá gondolok... Na jó, talán igaza van.
Még szorosabban magához húzott, amire kérdőn néztem.
- A többiek is tudják már?
- Nem. Alexa teljesen kiborulna, hiszen Adammel a legjobb - civakodós - barátok. Bár Ad tudja, szerintem látszik is rajta, hogy igyekszik Alexával.
Jogosan mondta, ugyanis ahogy hátranéztem, láttam ahogy - hozzájuk képest - lefojtattak egy teljesen normális beszélgetést.
- Ne legyünk a többiekkel? Ez így olyan feltűnő, tudod.. - pirultam el.
- Az utolsó napjaimat New Heaven-ben veled szeretném eltölteni.
A gyomrom görcsbe rándult a boldogságtól, ugyanakkor a fájdalomtól is.
- Kérlek. Ne említsd. - intettem figyelmességre, mire egy csókot nyomott a homlokomra.
- Kérem Mrs. Meyert, hogy fáradjon ide, és számoljon be a hétvégéjéről. - hívott a táblához Mr. Andrew.
- Máris - mosolyodtam el halványan, majd szónoklatba kezdtem.
- A világ nekem adta a világ legszebb, ugyanakkor, legszomorúbb hétvégéjét - mosolyodtam Davidre.
- Kérem, fejtse ki bővebben, kíváncsivá tett - dörzsölte össze tenyereit a tanár.
- Kissé titokzatos maradnék, ha nem bánja - húztam fel a szemöldököm.
- Természetesen, hisz a maga élete, bocsásson meg, elszaladt velem a ló - mentegetőzött.
- Semmi probléma, Mr. Andrew. - azzal visszasétáltam a padomhoz, ami történetesen Dave mellett volt.
- Miért nem mondtad el? - suttogta.
- Miért mondtam volna el? - kérdeztem furán - Nem akarom, hogy a lányok ezért szekáljanak.
Ekkor mély levegőt vett, és nem értettem, hogy mire készül.
Felállt a padból, és elindult a tábla irányába.
- Khm - köhintett.
"Nem tudom mit tegyek" reakciómban inkább lehajtottam a fejem.
Amikor mindenki tapsolni kezdett, felnéztem.
A táblán ez állt:
- KATHERINE ELIZABETH MEYER, AZ ISKOLÁTOK VALÓSZÍNŰLEG LEGOKOSABB TANULÓJA...
NOS, Ő A BARÁTNŐM. ÉS AKÁRKI AKÁRMIT GONDOL, SZERETEM.
- Köszönöm megértéseteket! - bólintott, majd a port a tanár arcára irányította.
- Beírás lesz a vége ifjú úr. - intette jobb belátásra Davidet.
- Nekem aztán tök mindegy - mosolyodott el féloldalasra, majd leült mellém.
- Miért csináltad? - ért fülig a szám.
- Nem szerethetek egy Katherine nevű lányt? - nézett rám csodálkozva - Honnan veszed, hogy te vagy az?
- Sehonnan. Én Jake-t szeretem. - húztam meg a vállam.
- Ühüm, szóval Jake... - tette a szék háta mögé a kezét - Innentől minden oké, kedves...?
- Madison - intettem le, majd ahogy a csengő megszólalt, bájosan kislisszoltam a teremből.
- Madison - nevetett, ismételve az imént elhangozz lánynevet.
Egész hétvégén azon agyaltam, hogy hogyan kérdezhetném meg ezt a kínos dolgot... Sosem próbáltam erre rátérni, és különösebben nem is foglalkoztatott a téma. De ahogy otthon ült a kanapénkon, míg én ebédet készítettem, a dobozos Fantát iszogatva, és rám várva láttam, nem tudtam elképzelni, hogy ne térjek a dologra.
- David... Valamiről szeretnék veled beszélni - pirultam el.
- Akármiről - vont vállat mosolyogva.
- Hát... Tudod... Én... Nekem még sosem volt előtted barátom. - mondtam neki nehézkesen.
- Éééés? Tudom, hogy nem erre akarsz kilyukadni, ez nem nagy cucc.
Nagy levegőt vettem.
- Le tudod következtetni, hogyha nem volt fiúm, akkor még mit nem csináltam...? - hadartam az egészet.
Ekkor mosolyogni kezdett, majd a mosolyból elfojtott nevetés. A végén már nem bírta visszatartani, és kiszakadt belőle.
- Csönd már Katherine Elizatbeth Meyer! Ha már idehozod a sznob pasikádat, akkor halkabban, mert nem hallom a Pletykafészkeket! - ordított a húgom, mintha ő lenne a ház ura.
- David volt - mondtam unott fejjel, az illetőt bámulva.
- Mi ilyen vicces? - néztem még mindig, csodálkozva.
- Kate, engem nem érdekel, hogy még nem... Eddig se érdekelt, és sose törtem ezen a fejem. Ha te nem, akkor nem. Elvégre 18 éves leszel, a mai világban tökre így kéne működnie. - nyugtatott meg, amitől tényleg egy óriási kő esett le a szívemről.
- Akkor nem haragszol? - kezdtem - az ő hatására - lenyugodni.
- Miért haragudnék rád azért, mert "sértetlen" vagy? - nézett rám érdekesen, de mégis elmosolyodva.
- De el fogsz menni - gondoltam végig - És.. Én itt leszek egyedül, te pedig gyönyörű.... - lepisszegett.
- Nem érdekelnek a gyönyörű lányok. Én téged választottalak, Kate.
Ekkor megöleltem, és a tévéhez fordulva néztük tovább a kedvenc horrorfilmjét, mivel megígértem neki, hogy azt nézünk amit akar.
Anyu és apu is betorpant az ajtón, mire én apu felé futottam, és a nyakába ugrottam.
- Szia kicsim, apropó! Nagyom? - mondta az elején boldogan, majd mikor a nappalira pillantott, meglátta Őt.
- Ő a barátod? - suttogta, úgy, hogy csak én halljam.
Hála az égnek. Nem kezdte el cikizni. Bár felesleges lett volna, Daven nem lehet mit cikizni.
- Szia anyu - mosolyodtam rá.
- Szia kincsem. Hát ő ki? Valamilyen kis barátod? - nézett csodálkozva, gondolván, ő afféle barátom, mint Ad.
- Hát, ami azt illeti. Ő itt David Hakken - mutattam felé.
- Jaj, te vagy a kis Adamunk testvére? - mosolyodott el anyu - Katy még nem is beszélt rólad - lángolt a szeme.
- Igen, Mrs. Meyer. David vagyok, és én azt hiszem nem olyan okból vagyok itt, amilyenből Adam szokott - célzott.
- Aha. Értem. Gondolom, valami iskolai feladathoz kellesz te. - mondta "megértően" anya, mire apu is helyeslően bólogatott.
- Vagy várj! Lehet, hogy mostantól te leszel az új szomszédunk? Most láttam kilakoltatni a régi vég rongyot. - nevetett a saját viccén apu - De lehet, hogy a környék új pizzafutára vagy? - húzta tovább - nevetve - az idegeimet.
Éppen ekkor sétált le Zoé, aki szokása szerint, szeret beleszólni mindenbe.
- Anya, apa, ő itt David Hakken. Katy barátja. Nem, nem a barátja. A pasija. A sznob pasija - intette le a dolgot, majd rajtam kuncogva felballagott a szobájába.
Zoe Elena Meyer, ez még fájni fog neked!
Azonban legelőször a szüleim értetlen arckifejezéseivel kellett megbirkóznom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése