- Anyu, kérlek, siess! - intettem neki, mert már agyamra ment, hogy a 6. szendvicsemet készíti, amikor simán elég lett volna 2, úgysem fér belém sok ennivaló.
- Oké kincsem, de ha a kis barátaid is szeretnének majd enni, akkor legyél udvarias! - intett nekem, mire elmosolyodtam egy kissé. "Anyák".
- Természetesen anyu, udvarias leszek. - intettem rá semmitmondóan, majd Zoera néztem.
- Elkísérsz végre? - kérleltem.
- Dehogy. Sznobszag - öklendezett, illusztrálva, hogy milyen szörnyű a Yale.
- Veszekedő testvérpár. Ezt videóra kell vennem - viccelődött(?) apám, aztán rájöttem, hogy mégsem. Elővett egy kamerát, és próbált elkapni akár egy hisztérikus pillanatot, ahol tépjük egymás haját, példának okáért.
De nem tettük. Ő felviharzott a világába, én pedig a vállamra véve a táskát, indultam ki az ajtón.
- Hékás, várd meg az apád! - mondta apa, aztán mintha, éppen most nézett volna Star Wars-ot, közbeszólt - Muhahahaha, én vagyok az apád! Utasítalak, hogy várj meg! - intett nekem komolyságot sugározva.
- Apu, ezt ne erőltesd - kacsintottam rá, majd visszafordulva elraktam a májkrémes szendvicseim sokaságát, és kiléptem az ajtón, anyuékkal a nyomomban.
Útközben végig az ablakon bámultam kifele, és néztem a lehulló, gyönyörű alakzatba helyezkedő hópelyheket.
Ábrándjaimból az zökkentett ki, hogy apu rám nyitotta a kocsiajtót. Ahogy a hideg, jeges szél az arcomba csapott, azonnal összeremegtem.
Ahogy viszont megláttam Adamot, (a most már hivatalosbeli legjobb barátomat) minden fagyásszéli állapotom alábbhagyott.
- Szia - köszönt nekem nyugodtan.
- Szia - mosolyodtam rá kedvesen, azt hiszem.
Besétáltunk a meleg helységbe, ahol fel kellett mutatnom a kártyám, majd felmehettünk a 2. emeleten található termünkbe.
55. terem. Azt hiszem, átok ide járni.
Nick halálra röhögtetett mindenkit azzal, hogy a 20 mm-es(? nem értek ezekhez a kütyükhöz) fültágítóját beledugta az orrába. Nos, sosem mondtam, hogy gusztusos osztályom van.
Hayley, és Emily éppen kicsiccsentették magukat, én pedig Alexa és Adam mellett ülve ettem a májkrémes szendvicsemet, miközben átolvastam a leckét.
- Túl sokat tanulsz - nézett kerek szemekkel rám Lexi.
- Csak átolvasom. - kacsintottam rá.
- Jelentéktelen - értett egyet Adam is Lexivel.
- Hol van a bátyád, Ad? - kérdeztem tőle "kicsit" sem feltűnően.
- Valószínű, hogy késik. Most, és mint mindig. - szorította kissé ökölbe a kezét.
- Mi a baj? - néztem rá kérdőn.
- Semmi.
Csak megforgattam a szememet, és becsuktam a könyvemet.
Az irodalom Mr. Andrewal nem a legrosszabb óra volt, sőt, mi több, még szerettem is.
David éppen akkor lépett be a terembe, amikor feleltem. Mr. Andrew győzedelmes mosolyra húzta a száját, és a szeme köztem, és Dave között járt. A tenyerem ettől teljesen megizzadt, és köpni nyelni nem tudtam. A tanár leültetett egy 5-el, aminek örültem, annak ellenére, hogy a végén már csak dadogni tudtam.
- Katy, szeretném, ha Davvel együtt az óra után kicsit beszélgethetnénk. - nézett rám mosolyogva a tanár, amire még jobban megijedtem.
- Sietnem kell kémiára - húzta el a száját, afféle "nem érdekel, de azért megyek" fejet vágva David.
- Ami azt illeti, nekem pedig dupla angolra - tettem hozzá, hogy ne legyen olyan kínos. Kissé megbántott.
- Nem, maradtok. - intett nekünk, hogy innen sehova.
Na, erre a beszélgetésre kíváncsi leszek.
Az óra végéig remegő kézzel ültem a padba, és próbáltam koncentrálni. A jegyzetem, amit a füzetbe kellett volna írnom, enyhén szólva lett borzalmas az előzőekhez képest.
Amikor azonban vége lett a 45 percnek, emberei viselkedésen kívüli tevékenységet tanúsítottam. Ez annyit jelentett, hogy konkrétan folyt rólam a víz.
- Katherina, ha megkérhetlek - nézett jelentőségteljesen a szemembe - Segíts Davidnak felzárkózni. Ma, vagy holnap, amikor jó nektek, ahol jó nektek. Nekem teljesen mindegy, de ha nem javít, akkor el kell tanácsolnunk. Remélem, hogy sikerül a küldetés, annak ellenére, hogy nem igazán álltok közeli kapcsolatban - vette észre a tanár is azt a feszültséget, ami köztünk volt. De jó.
Én csak bólintottam egy aprót, majd Alexához mentem, amikor David visszarántott.
- Khm - köhintett egyet - Mikor érsz rá? - nézett bele a szemeibe,
- Most - bámultam el, mire egy kissé mintha elmosolyodott volna. Mire feleszméltem, teljesen elöntött a pír.
- Vagyis.. M-ma - dadogtam.
- Oké. - változott át az arckifejezése morcosra, ismét - Akkor ma.
- Alexa, dilemma, S.O.S, vagy nem tudom mivel kifejezni, amit most érzek - borultam szegény lány nyakába.
- David már a középiskolába is ilyen volt. Őt egy lány sem fogta meg, és lehet van egyfajta David-dilemmád, azért remélem, hogy neked összejön. - ölelt szorosan magához, ami most rettentő jól esett.
Az elmúlt 3 órámat végigidegeskedtem, és őszintén megvallva nem vártam a találkozást. Féltem, hogy annyira visszahúzódó lesz, hogy a matekon, és az etikán kívül nem lehet vele semmiről sem beszélni.
- Menjünk. - intett nekem Adam.
- Nem lehet, meg kell várnom a bátyád. - mosolyodtam el kicsit, hogy nyugodtságot tükrözzek, ami egyáltalán nem volt igaz rám.
- Te meg David? - kerekedtek el a szemei - Hogy csábítottad el? - nevetett hülyén.
- Sehogy. Erre elegendő volt Mr. Andrew "bája" is - mondtam neki kelletlenül, mire belőle, és Alexából is kitört a röhögés.
Ahogy kilépett a kémiateremből az említett, elpakolta a cuccait, majd dünnyögve felém irányította magát. Az arckifejezése nem változott, sőt, még rosszabbodott is.
Elővettem a kis tükröm, de most is úgy néztem ki, mint mindig, úgyhogy nem tudom, mi nem tetszett neki annyira...
- Mehetünk? - nézett rám kelletlenül.
- Igen. Anyuék mindjárt itt vannak - néztem az órámra.
10 perc, majd 20.
- Nem tudom hol vannak már - dünnyögtem.
- Őőő.. Motorral jöttem - mutatott a járgányára.
- Gyere már - húzta a száját féloldalas mosolyra, majd megfogta a kezemet.
Olyan selymes, és szívmelengető volt.
Csak elmosolyodtam, aztán a motorjára ültem.
Hátrakulcsoltam a kezemet, és vártam, hogy elinduljunk. De nem tettük.
Hátranézett rám, és elnevette magát.
- Ezt ugye nem gondoltad komolyan? - nézett rám, még mindig nevetve.
- Mit? - ráztam meg a vállam.
Csak megfogta a kezemet, és a csípője köré helyezte.
- Erősen, nem vagyok olyan lassú - kacsintott, majd legalább 120-szal hajtani kezdett.
Én természetesen követtem az utasításait, több okból kifolyólag.
Amikor odaértünk a házunk elé, furcsán meredtem rá.
- Te.. Honnan tudod, hogy hol lakok?
Csak megrázta a vállát, és leszállt a motorról. Oké, David, oké.
Bevezettem volna a házba, ahol pechemre senki sem volt, és mivel a kulcsomat nem vittem magammal, mondván anyuék értünk jönnek.
- Hát, úgy látszik ma nem tudunk együtt tanulni. - mondtam neki, mire bólintott.
- Akkor megyek is.. - köhintett egyet, majd visszavette a dzsekijét, és felült a motorjára.
Ahogy elszáguldott, elgondolkodtam.
Mégis, mit csináltam rosszul?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése