Havas hétfői nap. Brrr. Kiráz tőle a hideg. Szó - vagy nem - szerint. A reggeleim mindig szörnyűek, mellékesen azért, mert a húgom nem tud normálisan ébreszteni.
- Katherine! Keljél már fel, de komolyan - rángatott, mintha egy játékszer lennék.
Nagy nehezen, de fel is keltem, és álmos fejjel álltam a tükör elé. Huh, jobb is, hogy minden reggel megnézem magam.Úgy néztem ki, mint egy mosott rongy. Rám fért a sok-sok krém, és most biztos, hogy nem állt volna jól a kiengedett haj, úgyhogy inkább összefogtam. Kulturáltabb, és nőiesebb. Természetesen nem ez volt a célom, de mint mondtam, a hajam kész romokban állt. Az öltözékem egy csőnadrág, és jó kis szőrmés csizmából, egy garbóból, még vagy 3 pulóverból, és a mályva színű kabátomból állt, ami anyu szerint kihangsúlyozza a szép alakom. Haha. Szép alak, ugyan már! Sosem szerettem. Elől lapos, hátul deszka. Tökéletes nőideál, aha.
- Kicsim, mára elég lesz 6 szendvics? - nézett rám reményteli arccal anyu - Bár, gondoltam a májkrémes nem a kedvenced, inkább szalámisat csináltam.
Erre csak elmosolyodtam, és bólintottam egyet. Azzal már rég leállhattam volna vitázni, hogy 6 szendvics, hiszen annyit nem eszem meg. A második, hogy utálom a szalámit. De ez anyu, én így szeretem.
- Elvigyelek? - vetett rám apu jelentőségteljes pillantást, és igazából meglepődtem, ugyanis ma még nem ejtett el egy szörnyű poént sem.
- Ha megtennéd. - mosolyogtam rá.
- Megtenném, de nem teszem! - nevetett a saját viccén, majd a derekamnál fogva kivezetett, és őszintén örültem, hogy nem kell bent lennem a házba. Anyu tesz-vesz, Zoe pedig hisztizik, hogy nincs meg az alapozója, és szidja szegényt, hogy miért született pattanásos fejjel.
- Kislányom.. - kezdte kissé vörös fejjel apa - Ugye.. Te.. Nem.. Tudod.. Szóval.. Nincs.. Barátod.. Akivel jársz? - mondta végig akadozva a mondatát.
- Apa - nevettem, majd a vállára tettem a kezem - Nincs, megnyugodhatsz. Majd értesítelek.
- Ó! Itt már gondok vannak. Eddig mindig úgy gondoltad, hogy sosem lesz barátod... - játszotta a csalódottat.
- Apu. Ne aggódj ennyire, elvégre 17 éves vagyok, még van rengeteg időm. De tudod, én is, mint minden más normális ember, felnövök, gyerekeim lesznek, és gyerekeim nem lehetnek férj nélkül. Ami azt jelenti, hogy lesz egy társam, egy barátom, és pasim valaha - értsd ahogy akarod. Remélem annyira nem ijedtél most meg - mondtam neki, mert láttam rajta, hogy kidüllednek a szemei.
- Minden oké. - bólintott egyet határozottan, majd gyorsabban kezdett hajtani.
Inkább rá sem rántottam, hogy azon megsértődött; egyszer majd felnövök. Ő is így tett, nem? - kérdeztem magamban, majd el is mosolyodtam, mikor megtaláltam a választ; nem, apu még mindig nem nőtt fel.
Ahogy kiléptem a kocsiból, megcsapott a hideg, téli idő, a hajam belecsapott az arcomba, a fejem pedig eltorzult. Igaz, hogy tegnap 3 órát tanultam, és addig ültem a könyv előtt, amíg bele nem vertem a fejembe az anyagot - ergo mindent tudok, és mindenre fel vagyok készülve - ma mégsem vártam a sulit. Oké, hogy a Yale, de ma nem. Ma nem éreztem úgy, hogy ez az én napom lesz.
Adam máris rohant, és látva, hogy nincs jó kedvem, próbált felvidítani.
- Figyelj, ezt kapd ki - mutatott valami kütyüre - Tegnap kaptam. Olvasógép. Ha gondolod, kölcsönadhatom... Rá kell tölteni a könyv tartalmát, és már olvashatod is - ajánlotta fel kedvesen az - mint kiderült - olvasógépét.
- Köszönöm, Ad, de azt hiszem ez nem sokat javít a kedvemen - mondtam hanyagul - Nem igazán vagyok jól, és pluszba, hogy ma emelt angolból, franciából, és irodalomból is dolgozat lesz, nem mellesleg dupla olasz lesz, ami nem az erősségem, és hisztis is vagyok. - fejtettem ki a problémáimat addigra már eltorzult fejjel.
- Hát. Ez gáz. Nekünk ma csak földrajzból van - mutatott afféle "király" jelet. Na hát. Ettől nem lett jobb kedvem.
Attól pedig végképp nem, ahogy láttam Davidet bejönni, összekuszált hajjal, fekete gatyában, párosítva deszkás cipővel, és egy lezser kabáttal. Hogyan vegyük el a lányok eszét? Így.
A legjobban mégis az zavart, hogy rám sem hederített. Csak nevetett a bandájával, és jól érezte magát.
- Hé, Kat, tudod, mennyire szeretlek, ugye? - nézett rám csillogó szemekkel Nick.
- Mit szeretnél? - húztam fel a szemöldököm.
- Csak.. Hát tudod, egymás mellett ülünk informatikán, és a leckémet ellopta a kutyám. És megette. Odaadnád, kérleeeek? - könyörgött.
- Béna duma, de tessék - nevettem, majd előrántottam a füzetemet a táskámból.
Eközben valaki kezét éreztem magamon, de "meglepő" módon nem David volt. Alexa mosolygós arcával találtam szembe magam.
- Szia - mosolyodtam rá, mintha minden oké lenne.
- Hali - mutatott békét két ujjával.
- Ez nagyon trendi - nevettem, majd a csöngő hallatán bevánszorogtam a terembe.
Ott már minden káosz volt, Nick, Niall, és a többi srác az ablak pereméről beszedett hóval dobálózott, Alexa rajzolgatta a kedvenc bandájának, az One Directionnek egy képét, Ad éppen az olvasógépén olvasta a Hajnalhasadást - kicsit nevettem rajta, mert nem igazán ilyen srác, de nagy nehezen rávettem, hogy kezdje el a könyvsorozatot. Azóta nem tudja letenni.
Én pedig itt ültem a helyemen, és olvastam a Kezünkben a jövőnk c. könyvet.
Mr. Andrew ekkor lépett be a terembe, szegény kétségbeesett fejet vágva. Ugyanis mindent beborított a hó. Mintha nyitva lettek volna az ablakok. Természetesen Nickék angyalian mosolyogtak. Akkor annyira már nem, amikor a tanár feje rákvörösből bíbor lilává vált.
- Most. Takarítsatok. Ki. - szótagolt, hátha érthetőbbé válik.
Ekkor mindenki csak nevetett, gondolom, kieszeltek valamit.
Akkor meg is tudtam, hogy mi az, amikor bejött John, a másik osztály "strébere". Ő engedelmeskedett nekik, és összetakarított az osztály helyett.
- Ez nem volt szép, nem értem mért kell bántani szegényt - jegyeztem meg Alexának, aki hevesen bólogatott.
- Szerintem korrekt. Ő kitakarít, mi nem bántjuk. - vont vállat Niall.
- Szerintem meg nem korrekt - értett egyet velem(?!) David.
Erre csak elmosolyodtam, és ez így ment mind a 7 órámon keresztül. Mosolyogtam, mint a vadalma, és nem nagyon törődtem a külvilággal. Igen, gyerekesen hangzik, hogy ilyentől rettentő boldog vagyok, de így volt.
Hazaérve tanultam, majd olvastam, és gondoltam felnézek az internetre. Van ez az MSN, amire regisztrálva vagyok, és ahol az osztályom minden tagja regisztrálva van. David (kijelentkezve) - hagyjatok egyedül. i want this, just! thanx! lol, Adam (elfoglalt) - olvasógép. hm, remek feltalálás., Nick (elérhető) - írjanak a jó csajok, Niallel fogadjuk őket egy kamerázásra! ;D, Niall (kijelentezve) - muhahaha, rock and roll!, Alexa (elérhető) - Niall Horan <3, Louis Tomlinson <3, Harry Styles <3, Liam Payne <3, Zayn Malik <3, One Direction <3 4ever <3.
Mint fontosabbak, őket jelöltem kedvenceknek. A többi sráccal, ill. lánnyal nem voltam túlságosan jóban, mondhatni semlegesen...
A merengésemet egy kicsi, narancssárga ablak villogása szakította félbe.
David üzent neked.
A szívem... Mintha... Lehetetlen.
David üzenete:
Hali
Kathy üzenete:
Szia.
David üzenete:
Boldog szülinapot.
Kathy üzenete:
Csütörtökön lesz :)
David üzenete:
Tudom.
Kathy üzenete:
De honnan? :O
David üzenete:
Az mind1. Na lépek. Jó8.
Kathy üzenete:
Neked is jó8. :)
Ezután éltem életem legszebb perceit. Az oké, hogy írt, mert például elkérhette volna a házi feladatot is, de nem... Ő azért írt, mert szülinapom lesz. Ráadásul csak csütörtökön. Ó, és milyen jó lenne, ha a szájából is hallhatnám. Na de, én teljesen megelégszem ezzel is, és nem követek holmi ábrándokat.
Azt hiszem, ennyire még sosem voltam boldog. Ekkor felugrott Ad, és Alexa ablaka is.
Boldogan nyitottam fel a kamerázást, és kezdtem mindkettőjüknek ecsetelni a nagy hírt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése