7. rész - Hiba

Reggel, hulla fáradtan, kócos hajjal, és félholtan, sosem számítottam volna arra, hogy a húgom lesz az első értelmes gondolatom.
De most, kivételesen így sült el a dolog, szóval egyenesen a szobája felé vettem az irányt. Tudtam, hogy nem alszik, mert ilyenkor legalább három óráig rendezgeti a haját. Így turbósebességgel rohantam hozzá. 

Amikor ijedt fejjel berontottam, először neki is átváltott az arckifejezése önelégültből "baj van?" fejszerkezetűre. De csak egy pillanatig, ugyanis ismer. Ami nekem borzasztó nagy probléma, ő azon nevet. Most, én, a hülye elkezdtem neki ecsetelni a problémáimat.
- Bizsereg a gyomrom ha rá gondolok, és mosolygok. Szörnyű ez az érzés. Még a tanulásra sem tudok koncentrálni - nyafogtam, pont úgy, mikor ő nem kap meg valamit. 

Ahogy vártam, nagy viháncolásban tört ki. 

- Ahj, Katherine, igazán kimondhatnád már végre. Szerelmes vagy! - nevetett, az ujjával mutogatva rám, ezzel körülbelül egy ötéves agyi szintjével rendelkezhetett. 

- Nem. - kezdtem el emelgetni az állam, mint valami idióta - Nem lehetek szerelmes. Azt se tudom milyen az - álltam ki az igazamért. 

- Istenem, most mondtad el, hogy mit érzel - csapott a fejére, majd kitoloncolt a szobájából. 

De ne már! Én nem akarok szerelmes lenni! Ez teljesen várhatott volna az egyetem utánra is. 

- Mindig is úgy terveztem, hogy 28 éves koromban házasodok, 29 évesen gyerekeket szülök, és legalább 58 éves koromig dolgozom, hogy a család tudjon miből élni. - meséltem szegény Lexának, aki értetlen fejjel meredt rám.
- Viszont ez ellen nem tudsz mit tenni - eszmélt fel, a valószínűleg akkor lefagyott Alexa. 

- De tudok - ellenkeztem - Nem kéne többet látnom Davidet. - mondtam neki mosolyogva, úgy, mintha valami olyan dolgot mondtam volna, ami okos. De ez nem volt az, Davidet akkor is látom, ha nem akarom. 

- Várj, Dave az? - düllesztette ki a szemét.
- Hát.. - pirultam el - Talán. Miért? - néztem rá kérdőn.
- Hát... Daveért sok mindenki oda van, és... - kezdett bele, de közbevágtam. 

- Térj a lényegre! 

- Öhm... Lehet, hogy van valakije - hajtotta le a fejét, mire összeszűkült a szemem csalódottságomban.
Csak mosolyogtam, majd tovább sétáltunk a havas úton. Nem is értettem, mekkora bolondság már az, hogy én szerelmes vagyok. A francokat, én nem vagyok szerelmes - hitegettem magamat, de amikor Alexa furán nézett rám, inkább elkezdtem valami olyasféléről beszélni, aminek semmi köze Őhozzá.
Persze észrevette, hogy nem minden oké, és szorosan magához ölelt. Ez jelen esetben nagyon jól esett. 

- Amúgy, boldog születésnapot - mondta mosolyogva, majd kezembe nyomott egy lapot. 

Ekkor pattant be: Hoppá, elvileg nekem születésnapom van ma. Szerencse, hogy anyuék reggel nem voltak otthon, akkora csetepaté lett volna... Hű, de utálom a felhajtást.. 

- Köszönöm, Lexi, nagyon gyönyörű ez a rajz. De ha megkérhetlek, ne híreszteld a szülinapom, jó? - néztem rá szívességet kérve.

- Természetesen. - mosolygott, majd beléptünk az iskola kapuján. 

- És mondd, mi az a L.B.M.? - néztem rá kérdőn, mikor éppen a kabátomból próbáltam kibújni, majd a garbóm igazgattam.
- Legjobb barátnők mindörökké - kacsintott. 

Elmosolyodtam. Hát, életem első igaz barátja. Örülök, hogy így alakult. Annak azonban kevésbé, hogy ebben a pillanatban láttam meg Davidet. Csak rám nézett, majd elment mellettem.

Hát jó, az egy dolog, hogy nem igazán csíp, de ezt tapintatosabban is kifejezhette volna... 

- Katherine, örömmel jelentem, hogy megnyerted a szép kiejtési versenyt. Így továbbjutsz a kerületire - mondta az osztályfőnöki órán Mr. Andrew, mire megtapsoltak - Ja, és ha jól tudom, ma van a születésnapod - kacsintott, mire a fejemre csaptam. Ez kellett még, köszönöm tanár úr! Elvégre mindenkinek tudnia kell. 

- Jaaaj, Kate, ez tök jó dolog, ne izélj már - lökdösött Alexa. 

- Aha, utálom a születésnapot. Bár, volt már jó tapasztalatom vele kapcsolatban. - pirultam el kicsit, amikor David üzenetére gondoltam. 

- Boldogat Lexa! - dobtak meg két papírral Niall és Nick, amire oda volt firkantva: "A mai házi megoldások nem kellenek, de csak mert szülinapos vagy! Haha" 

- Remek, tehát ma nem dolgozok mások helyett - mutattam király jelet, a nemtetszésemet kifejezve.

 Ezek természetesen halálra nevették magukat a rohadt nagy poénjukon, de én eléggé le voltam hangolódva. 

A többi óra viszonylag nyugiban telt, Alexa rajzolgatott nekem, Adam nem is jött ma be, Nickék teljesen elvoltak a videó játékkal, Emily szokás szerint elvolt a sminkes kis világába, én pedig ültem, és vártam a csodát. Csak 7 óránk volt ma, úgyhogy hamar mehettem haza.

Egyszerűen remek, szakadó esőben hazafele császkálni. Főleg, hogy Alexát elvitte az apukája hozzájuk, és bár felajánlották, hogy elvisznek, inkább egyedül akartam lenni. Természetesen ez a tervem sem vált valóra, ugyanis valaki megérintette a vállam. Olyasvalaki, akire álmomban sem számítottam volna... 

- Boldog szülinapot - mosolygott rám azzal a féloldalas mosolyával David, amitől teljesen elolvadtam. Szó szerint, mivel, ha nem fog meg, talán pofára esem. 

- Kösz - mosolyodtam el - Mindkettőért. 

- Igazán nincs mit - húzta fel a vállát, majd a zsebére tette a kezét - Ha még áll az alku, valamikor megoldhatnánk azt a tanulósdit, nem? - nézett rám már komolyan úgy, amitől elolvadok. Csak bólintottam egyet.
- Neked mikor jó? 

- Hát, sokat kell tanulnom - mentegetőztem - De ha gondolod, most is jó. Úgy is szeretném látni Adat. - mondtam neki mosolyogva - Már kicsit hiányzik a bátyád. 

- Ja, ja - köhintett - Persze. Hiányzik - ízlelgette a szót - Akkor, mondjuk most? Csak hívom a barátnőmet, Kaysey-t, oké? - mosolygott rám angyalian.

Erre teljesen lekókadt fejjel vártam ott, ahol megbeszéltük, hogy viszont találkozzunk. Szóval Alexának igaza volt. Pedig már komolyan kezdtem úgy érezni, hogy szerelmes vagyok... 

Amikor erre jöttek, elöntött a féltékenység. Pedig én nem ilyen vagyok, kikérem magamnak... A lány tökéletesen szép volt, és erre még rátett egy lapáttal David. Átkarolta, majd pontosan előttem megcsókolta. Úgy éreztem, hogy egy két lábon járó csődtömeg vagyok. Valahogy vissza kellett vágnom. Ahrg, ezek szerint a húgomtól is tanulok egyet-s mást. 

Ahogy odaértünk támadt egy remek tervem. Azonban minden darabokra hullott, amikor megláttam azt a rettenetesen nagy házat. Olyan gyönyörű volt, hogy majdnem elájultam. Ekkor betessékelt Dave, majd felkísért Adhez. 

- Beszélgessetek - kacsintott, majd elment Kayseyyel. 

- Sziaaa - öleltem szorosan magamhoz Adat, aki éppen olvasott az ágyában. Annyira meglepődött, hogy szóhoz sem jutott. 

- Hát, hali - mosolyodott el kissé. 

- Megtennél értem valamit? - tértem egyből a kínos részre. 

- Talán - kacsintott rám. 

- Megcsókolsz David előtt? - néztem rá óriási szívességet kérve. 

- Hát.. Ő.. Minek? - zavarodott össze. 

- Kérlek - könyörögtem. 

- Hát, oké - egyezett bele.

Ezzel egy kő esett le a szívemről, majd észhez kapva felhívtam anyut, hogy kicsit tanulok a barátaimmal.

Amikor a nappaliba mentem Addal, éppen akkor jött ki David is. 

- Kaysey? - néztem rá csodálkozva. 

- Elment - húzta meg a vállát. 

- Hát, oké. Akkor tanulhatnánk? - húztam el a szám, mintha ezzel szívességet tennék neki.

- Ja, aha - mondta - Hozom is a könyveket. 

Ekkor hirtelen megcsókolt Adam. Sosem csókolóztam még, de annyira nem is volt szörnyű dolog. Bár megszólalásig hasonlítottak, Davidtől éreztem volna pár pillangót, az aztán biztos.

Ekkor mintha ökölbe szorult volna a keze, majd elengedte azt, és felment az emeletre.

- Köszönöm - suttogtam Adnak, aki a "dolga" elvégzése után csak bólintott egyet, majd felment a szobájába. 

Én csak ott ültem, és vártam, hogy lejöjjön David. 

Amikor megláttam, hogy baktat lefele, mosolyogva ránéztem. 

- Jársz Adammal? - nézett rám komolyan. 

Na ez az, amire végképp nem számítottam volna. 

- Én.. - rögtönöztem - Igen. Járok Adammal - bólintottam. 

- Értem - bólintott egyet. 

- Baj van? - néztem rá ijedt fejjel. Azt hittem, hogy ez nem igazán érdekli őt. 

- Dehogyis. Csak nincs időnk tanulni. Jön át Kaysey, szóval... Jobb, ha most mész. - nyitott nekem ajtót.

- Igazad van - mosolyodtam bele az arcába, körülbelül két centiméter távolságból - Egy szörnyeteg vagyok - kacsintottam, majd kiviharozva vettem csak észre, hogy mit műveltem. 

Ez nem én vagyok. Ez Zoe. Mi történik velem? 

Adam a legjobb barátom, és kihasználom. Akit szeretek(?!) azzal pedig úgy bánok, mint egy húscafattal. 

Hazaérve, rám vallva kisírt szemmel okítottam ki Zoet. 

- Boldog szülinapot - mosolyodott el, de nem értettem. 

- Féltékennyé tettél egy srácot, csak azért, mert olyan voltál, mint amilyennek lenned kellett. Miattam voltál ilyen, és kicsit, asszem, de csak icipicit - illusztrálta - büszke vagyok rád.
- Hát, én nem vagyok büszke magamra! - csapkodtam, mint a hülye. Teljesen jogosan utáltam magam. Ami akkor történt, az egyáltalán nem én voltam...

Ekkor hallottam, hogy lent a "Happy Birthday To You" ment, így levánszorogtam, és megkezdődhettek életem utolsó percei... 

A szülinapom csődtömeg, a legjobb barátom utál, a srác akit szeretek még jobban, és a húgom azt hiszi, hogy most okos volt. Nem mellesleg, a szüleim tíz évesnek kezelnek. Remek élet, nem?

És minden csap most kezdődik...